Ingrid Bergman ( kiejtése✩) (Stockholm, 1915. augusztus 29. – London, 1982. augusztus 29.) háromszoros Oscar-díjas svéd színésznő.[1]

Tartalomjegyzék [elrejtés]
1 Élete
2 Filmjei
3 Színházi szerepei
4 Díjai
5 Külső hivatkozások
6 Könyv
7 Hivatkozások
Élete [szerkesztés]

Svédország fővárosában, Stockholmban született, evangélikus családban. Két éves volt, amikor édesanyja, a német származású Friedel Adler meghalt. 13 éves koráig édesapja, Justus Bergman nevelte, majd annak halála után rokonokhoz került. A stockholmi Királyi Drámai Színházban tanult. Első kis szerepét 1934-ben kapta az Óváros grófja című filmben. Tucatnyi svéd filmszerep után 1939-ben választotta ki David O. Selznick egy korábbi, 1936-ban készült svéd nyelvű filmje, az Intermezzo angol nyelvű remake-jének főszerepére. A film hatalmas siker lett, és „Svédország fényes ajándéka” megérkezett Hollywoodba.
Néhány svéd filmdarab és három sikeres amerikai film után az 1942-es, klasszikussá vált Casablancában Humphrey Bogart oldalán játszott. Két évvel később megkapta az első Oscar-jelölését az 1943-as Akiért a harang szól filmszerepéért. A rákövetkező évben a legjobb színésznőnek járó Oscar-díjat vehette át az 1944-ben készült Gázláng filmbeli alakításáért. Az egymás után harmadik jelölését a Szent Mary harangjai (1945) filmben nyújtott alakításáért kapta. 1948-ban negyedszerre jelölték a Szent Johannáért. Alfred Hitchcock, aki a Forgószél és a Elbűvölve filmjeit rendezte, rajongott Bergmanért, de hiába táplált iránta gyengéd érzelmeket.
Bergman 1949-ben ismerkedett meg Roberto Rossellini filmrendezővel, miután annak Róma nyílt város című filmje katartikus hatást tett rá. A Stromboli filmjében szerepelve egymásba szerettek, és Ingrid elhagyta érte a férjét, dr. Aron Petter Lindströmöt, akivel 1937-ben házasodott össze, és a lányukat, Pia Lindströmöt. Összeházasodtak Rossellinivel, majd három gyermekük született: Isotta és Isabella Rossellini ikerlányai, akik színésznők lettek és egy fia, Roberto Ingmar Rossellini. A viszonyukat botrányosnak találta mind Hollywood, mind a közvélemény; Bergmant, aki a házasságkötéskor már terhes volt, az „erkölcsi elfajzás hollywoodi apostolának” titulálták, és az Egyesült Államok elhagyására kényszerítették.
A botrány után 1956-ban tért vissza dicsőségesen Hollywoodba, amikor az Anasztázia főszerepéért megkapta a második Oscar-díját. Tovább folytatta az európai és amerikai filmekben felváltva való szerepléseit. Hat év házasság után, 1956-ban elvált Rosselinitől. Harmadik férje a svéd származású Lars Schmidt színházi producer lett, akivel 1957-től 1976-ig voltak házasok. A harmadik Oscart az 1974-es Gyilkosság az Orient Expresszen legjobb mellékszereplőjeként kapta meg. 1978-ban az Ingmar Bergman rendezte Őszi szonáta című filmért hetedszer jelölték az Akadémiai Díjra. Ez volt az utolsó mozifilm-szerepe, amelyet a legjobb alakításai között tartanak számon.
Folyékonyan beszélt svéd, német, francia, angol és olasz nyelven. 1982-ben mellrákban hunyt el a 67. születésnapján, Londonban. Végakarata szerint Svédországban hamvasztották el, és Stockholmban a hamvait részben szétszórták, részben a Norra begravningsplatsen-ben temették el.
Posztumusz kapta meg a legjobb színésznőnek járó Emmy-díjat 1982-ben a Golda nevű nő című tvfilm-sorozatért, amelyben Golda Meirt, az egykori izraeli miniszterelnököt alakította. A filmművészethez való jelentős hozzájárulásáért az emlékét egy csillag őrzi a hollywoodi Hírességek útján, a Hollywood sgt. 6759 szám alatt.
Filmjei [szerkesztés]



Ingrid Bergman, mint Ilsa a Casablancában
Az Óváros grófja (Munkbrogreven; r. Edvin Adolphson és Sigurd Wallén) (1935)
Az óceán hullámai (Bränningar; r. Ivar Johansson) (1935)
A Swedenhielm család (Swedenhielms; r. Gustav Molander) (1935)
Valborgéji kaland (Walborgsmässoafton; r. Gustav Edgren) (1935)
Egy asszony, aki mer (På solsidan; r. Gustaf Molander) (1936)
Intermezzo (r. Gustav Molander) (1936)
Dollár (Dollar; r. Gustav Molander) (1938)
Egy asszonysors (En kvinnas ansikte; r. Gustav Molander) (1938)
A négy társ (Die vier Gesellen; r. Carl Fröhlich, Németország) (1938)
Csak egy éjszaka / Egyedül az éjszakában (En enda natt; r. Gustaf Molander) (1939)
Intermezzo (r. Gregory Ratoff) (1939)
Júniusi éjszaka (Juninatten; r. Per Lindberg) (1940)
Az idegen nő (Adam Had Four Sons; r. Gregory Ratoff) (1941)
Gyilkos szerelem (Rage in Heaven; r. W.S. Van Dyke) (1941)
Ördög az emberben (Dr. Jekyll and Mr. Hyde; r. Victor Fleming) (1941)
Casablanca (r. Michael Curtiz azaz Kertész Mihály) (1942)
Akiért a harang szól (For Whom the Bell Tolls; r. Sam Wood) (1943)
Svédek Amerikában (Swedes in America; r. Irving Lerner) (1943)
Gázláng (Gaslight, r. George Cukor) (1944)
Saratoga (Saratoga Trunk; r. Sam Wood) (1945)
Elbűvölve/Bűvölet (Spellbound; r. Alfred Hitchcock; zene: Rózsa Miklós) (1945)
Szent Mary harangjai (The Bells of St. Mary's; r. Leo McCarey) (1945)
Forgószél (Notorious; r. Alfred Hitchcock) (1946)
A Diadalív árnyékában (Arch of Triumph; r. Lewis Milestone) (1948)
Szent Johanna (Joan of Arc; r. Victor Fleming)(1948)
A Baktérítő alatt (Under Capricorn; r. Alfred Hitchcock) (1949)
Stromboli (r. Roberto Rossellini) (1950)
Európa '51 (The Greatest Love; r. Roberto Rossellini) (1951)
Asszonyok vagyunk (Siamo donne; r. Roberto Rossellini) (1953)
Johanna a máglyán (Giovanna D’Arco al rogo / Joan of Arc at the Stake; r. Roberto Rossellini) (1954)
Utazás Itáliába (Viaggo in Italia; r. Roberto Rossellini) (1954)
Félelem (Angst; r. Roberto Rossellini) (1955)
Anasztázia (Anastasia; r. Anatole Litvak) (1956)
Elena és a férfiak (Elena et les hommes / Paris Does Strange Things; r. Jean Renoir) (1956)
A tolakodó (Indiscreet; r. Stanley Donen) (1958)
A Hatodik Boldogság fogadója (The Inn of the Sixth Happiness; r. Mark Robson) (1958)
A csavar fordul egyet (TV-film Henry James kisregényéből) (1959)
Szereti ön Brahmsot? (Goodbye Again /Aimez-vous Brahms?; r. Anatole Litvak) (1961)
Hedda Gabler (TV, Henrik Ibsen színműve) (1963)
Az öreg hölgy látogatása (Der Besuch / Visit) (1964)
A sárga Rolls-Royce (The Yellow Rolls-Royce; r. Anthony Asquith) (1964)
Stimulantia (Smycket / Stimulantia; r. Gustav Molander) (1967)
Az emberi hang (The Human Voice; TV) (1967)
A kaktusz virága (Cactus Flower; r. Gene Saks) (1969)
Séta a tavaszi esőben (Walk in the Spring Rain; r. Guy Green) (1970)
Mrs. Basil E. Frankwiler különféle irataiból (From the Mixed-Up Files of Mrs. Basil E. Frankweiler; r. Fielder Cook(1973)
Gyilkosság az Orient Expresszen (Murder on the Orient Express) r. Sidney Lumet) (1974)
Idő kérdése (A Matter of Time; r. Vincente Minelli) (1976)
Őszi szonáta (Autumn Sonata; r. Ingmar Bergman) (1978)
Színházi szerepei [szerkesztés]

Liliom (Molnár Ferenc színműve) (New York, 1940)
Anna Christie (Eugene O’Neill drámája) (Santa Barbara, 1941)
Lotaringiai Johanna (Joan of Lorraine, Maxwell Anderson színműve) (New York, 1946)
Johanna a máglyán (Jeanne d'Arc au bucher; Arthur Honegger oratóriuma) (Nápoly, 1953)
Tea és vonzalom (Tea and Sympathy; Robert Anderson színműve) (Párizs, 1956)
Hedda Gabler (Henrik Ibsen színműve) (Párizs, 1962)
Egy hónap falun (A Month in the Country; Ivan Turgenyev színműve) (Guildford, Nagy-Britannia, 1965)
A költő és üzlete (More Stately Mansions; Eugene O’Neill drámája) (New York, 1967)
Brassbound kapitány megtérése (Captain Brassbound's Conversion; George Bernard Shaw színműve) (Washington, 1972)
Ne váljunk el (The Constant Wife; Somerset Maugham színműve) (New York, 1975)
A Hold folyói (Waters of the Moon; Norman Charles Hunter színműve (London, 1979)
Díjai [szerkesztés]

1944 Oscar-díj – Legjobb női főszereplő (Gázláng)
1957 Oscar-díj – Legjobb női főszereplő (Anasztázia)
1957 Golden Globe-díj – Legjobb színésznő – drámai kategória (Anasztázia)
1970 Golden Globe-díj – Legjobb női főszereplő jelölés (A kaktusz virága)
1975 Oscar-díj – Legjobb női mellékszereplő (Gyilkosság az Orient Expresszen)
1975 BAFTA-díj – Legjobb női mellékszereplő (Gyilkosság az Orient Expresszen)
1982 Emmy-díj

Válasz